Gesztenye babáknak

Vajon mikortól adható gesztenye babáknak? A gesztenye szezon idején érdemes az értékes héjas gyümölcsből betárolni, mert nagyon egészséges. A vitamin – és rost, keményítő tartalma is igen magas, így rendszeres fogyasztásával a gesztenye hatása érezhető a szervezet számára is. Ráadásul számos módon felhasználható, bár jellemzően süteményekbe használjuk.

Mikortól adható gesztenye babáknak?

A gesztenye azon zöldségek közé tartozik, amik nagyjából 6-7 hónapos kor körül már adhatók a babáknak. A 6. hónapos kor nagyjából a hozzátáplálás időszakának a kezdete. Ekkorra ugyanis a legtöbb baba pocakja már megérik az új ízek emésztésére. Ilyenkor már meg lehet próbálkozni a burgonya, a cékla, a sárgarépa, saláta, édesburgonya, sütőtök, gesztenye, brokkoli, spárga megismertetésével is.

Gyümölcsök közül először érdemes az alma, őszibarack, banán kóstoltatásával kezdeni. Ajánlott 3-4 napig egy étel adása, hogy meg tudja szokni a gyomruk.

Érdemes ezeket szépen sorban bevezetni, hogy a gyomruk meg tudja szokni az új ízeket. Párolt, vagy főtt formában célszerű először megismertetni velük úgy, hogy alaposan leturmixoljuk, vagy összepasszírozzuk. A párolás esetében kevésbé sérülnek a zöldségekben található vitaminok.

Nem sok étel van, ami 1 éves kor alatt nem adható, de az eper, a dió, a méz, mind ezek közé tartozik.

Mire érdemes figyelni, ha gesztenyét adunk a babának

  • Alaposan meg kell mosni a zöldség, gyümölcs héját, csak ezután pucoljuk meg.
  • Inkább pároljuk, mint főzzük.
  • Alaposan turmixoljuk össze, ne maradjanak benne darabok, mert az félrenyelést, fulladást okozhat.
  • Itt is érvényes az alapszabály, mely szerint egyszerre csak egy új étel bevezetésére kerüljön sor. Ugyanis, mint ahogy számos zöldség vagy gyümölcs a gesztenye is okozhat allergiát. Mindenképpen érdemes figyelni a gesztenye allergia tüneteire, ha először adunk a babának belőle.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gesztenye

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom