Gesztenyelekvár

A gesztenyelekvár nem olyan ismert, mint például a szilva– vagy sárgabarack lekvár, de érdemes megpróbálkozni vele. Főleg, ha az őszi gesztenye szezonban nagyobb mennyiségű gesztenyéhez jutunk.  Annál is inkább, mert rendkívül egészséges, rendszeres fogyasztása mellett számos betegség megelőzhető.

A gesztenyét leginkább sült vagy gesztenyepüré formájában ismerjük, használjuk. Nem véletlenül számos gesztenyés sütemény alapanyaga, jellemzően édességekben kerül előérbe, pedig húsok mellé is kiváló. Mivel a gesztenye szezon nem tart túl hosszú ideig, érdemes a szezonban nagyobb mennyiséget beszerezni és feldolgozni, mert a gesztenye rendkívül jól fagyasztható és befőtt is készíthető belőle. Így pedig egész évben könnyedén hozzájuthatunk, nemcsak püré formájában a bevásárló központokból.

Gesztenyelekvár

A gesztenyelekvár igazi kuriózum, így akár ajándékba is készíthetjük. A gesztenyének kiváló ízesítője a rum és a vanília is, mely kiemeli az ízét, érdemes használni bármely édesség készítése során.

Hozzávalók:

  • 0,5 kg szelídgesztenye
  • 25 dkg natúr gesztenyemassza
  • 1 teáskanál frissen facsart citrom leve
  • 25 dkg cukor
  • 2,5 evőkanál rum
  • víz
  • fél rúd vanília kikapart magjai
  • befőttesüvegek jól záródó tetővel

A gesztenyelekvár elkészítése lépésről – lépésre:

  1. A gesztenyéket alaposan meg kell mosni, ha a víz tetejére feljönnek szemek, azok romlottak, dobjuk ki őket.
  2. Közben a sütőt elő kell melegíteni 200 fokra.
  3. Majd a gesztenyék héját X alakban éles, vékony pengéjű késsel be kell vágni.
  4. Sütőbe kell rakni őket és 20-25 perc alatt megsütni. (Az utolsó 5 percben már érdemes figyelni, nehogy megégjen.)
  5. Még melegen meg kell pucolni a gesztenyéket.
  6. Majd annyi vízben fel kell tenni főni, amennyi ellepi és hozzáadni a gesztenyemasszát, a rumot a vaníliát és a cukrot is.
  7. Nagyjából 15 percet kell így főzni majd botmixerrel pürésíteni.
  8. Ha szükséges utána kell fűszerezni, ízesíteni.
  9. Ha elkészült, még forrón az előzőleg átmosott, fertőtlenített üvegekbe kell tölteni.  
  10. Ezt követően le kell zárni az üvegeket, majd szárazdunsztba tenni 1-2 napra.
  11. Azután már mehetnek az üvegek a hűvös kamrába.

Tipp: Akár csokoládéval is gazdagíthatjuk, ízesíthetjük. Ebben az esetben 10 dkg étcsokit érdemes apróra darabolva a forró püréhez keverni úgy, hogy teljesen elolvadjon benne.

Narancs héját is hozzáreszelhetjük a püréhez ebben az esetben narancsos gesztenyelekvár lesz a végeredmény. Érdemes kísérletezni, mert számtalan különlegesebbnél különlegesebb ízvilágú lekvárt készíthetünk.

Felbontás után érdemes hűtőben tárolni.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gesztenye

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom